Tarcali Emese blogja

2016\09\01

Lazán fikázunk...de nem félünk, hogy elcsúszunk?!

   Ma olvasással töltöttem néhány órát... hol máshol, mint itt a facebookon. Az összes hozzászólást is gondosan értelmeztem. 
Egyszerűen megállapítható az, hogy sokan még annyira sem képesek fikázás előtt, hogy elolvassák az általuk  fikázandó témát. Szinte mindegy, hogy kit és miért, de a negatív hozzászólások száma döbbenetes mértéket ölt. 
Mielőtt bárki azt mondaná, hogy én is csak pofázok, közben meg vastagon pocskondiázok..megnyugtatom, hogy igen, ez így is van. Azzal az apró különbséggel sokakkal ellentétben, hogy célirányosan, valamint ok-okozati összefüggések felsorakoztatása mellett teszem ezt.

Nem kívánom az MSZP vezetőjét Molnár Gyulát itt most megvédeni, mint ahogyan egyik politikust sem, nem az én tisztem. Mégis úgy érzem, hogy az a töménytelen utálat, ami  ma olvasható irányába, az indokolatlan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kommunikáció...zseniális fegyver lehet bárki kezében, csak jól kell forgatni. Remek cikkek igazolják ma már azt is Molnár Gyulával kapcsolatban, hogy gyakorlatilag már nem is MSZP hanem Fidesz bérenc...tessenek már elolvasni és értelmezni is azt, amit bárki is mond. Egy ilyen címszóval bárkit le lehet húzni a klotyón.
"Az MSZP támogatja a kormány menekültkvóta elleni harcát" 

Nem, nem támogatja,mert  ha és amennyiben...feltételes módban hangzott  el Molnár Gyula szájából és teljesen más az üzenete, mint amiket ma már a pezsgő hírhordozók tolmácsolnak ezzel kapcsolatban. A következménye lesújtó, hiszen nem az egységbe tömörítésen munkálkodunk, hanem a meglévő erőlködéseket és próbálkozásokat is csírájában elfojtjuk. 
Ez egy kiváló példa arra vonatkozóan, hogy miért nem kell az orbán kormánynak a "másik oldal" ellen küzdeni...megtesszük mi magunk a szükséges rombolásokat, beláthatatlan következményekkel. Csak röhögve nézik és örömmel konstatálják orbánék, hogy milyen ostoba is az ellenzék, mert  minden félmondatra úgy reagál, hogy hangzatos, figyelemfelkeltő, megdöbbentő hír kerekedjen belőle , következésképpen ily módon mi magunk harapjuk el bárkinek a torkát, aki még alkalmas lenne arra, hogy tegyen is valamit értünk.
A gondolkodás nem fáj, próbáljunk meg egy kicsit gondolkodni, a sorok között olvasni, értelmezni azt, mielőtt tömegesen fikázó hadjáratot indítunk bárki ellen. 
Engem kifejezetten elszomorít, hogy a legnagyobb baj velünk van. Határozatlan, meggondolatlan, gyűlölködő és sértő "öltözékben" járunk, amit részben orbán akasztott ránk...de ezt a gúnyát nem vagyunk kötelesek viselni is, levethetjük magunkról...tisztább, higgadtabb és megfontoltabb következtetésekre juthatunk, ezt bizonyosan állíthatom. Nem baj, ha nem az indulatok vezérelnek minket, hanem megengedjük magunknak azt a nem luxust, hogy gondolkodunk is. 
Nem tartozom egyik párthoz sem, ám szeretnék egy demokratikus elveken alapuló szabad Magyarországot, ahol nincs gyűlölet, nincs oktalan fikázás, nincs éhezés, nincs korrupció, nincs diktatúra...és mi sem vagyunk egymás ellenségei, mert így nincs olyan hely a világon sem, ahol szövetségesekre találhatnánk.
Egy kis odafigyeléssel pillanatok alatt hatalmas tömeget tudnánk képezni, csak akarni kell és  nem elfelejteni a közös célt, ami emberek millióit képes hatékony óriássá változtatni. Ez csak akkor lehetséges, ha nem a gerendán táncolva keressük a szálkát másban...most lehet ezekért a sorokért engem is fikázni.  
Molnár Gyula, Gyurcsány Ferenc és a többi tenni akaró ember pedig mind párttagságtól függetlenül számomra a remény, a jövő valószínűsíthető megtestesítője ... velünk együtt, mert nélkülünk Ők sem érhetnek célt.

2016\08\31

Tisztelt Választópolgárok, Nemzeti Magyarok!

Miniszterelnöki válaszlevél Nektek...( fikció)

Tisztelt Választópolgárok, Nemzeti Magyarok!

El kell oszlatnom a rágalmazásokat,amik mostanában gombamód megszaporodtak irányomba és a Kormányunkat gyalázzák. 
Már 6 éve én vagyok Magyarország Nemzeti Miniszterelnöke...és a kételkedőknek most mondom, hogy még legalább 30 évig maradok is.
A magyar nép olyan, mint a gyurma, mindig igényli a formálást, az iránymutatást. Nem képes önállóan gondolkodni, soha nem volt vezéralkat, ám ez a  mindenkor  megbízhatóan  cselekvésre fogható népcsoport, ha megmutatom nekik, hogy merre kell menni, erre csont nélkül fogékonyak. Nem való a demokrácia egy ilyen közösségnek, ahol azt sem tudják, hogy mit kezdjenek a jogaikkal, csak a vak világba élnek, sodródnak, liberális gondolkodás a számukra nem értelmezhető. 
Ezt én elég korán felismertem és azonnal tudtam, hogy egy határozott vezetéssel, mindenkihez elérő gondos, rendszeres  goebbelsi kommunikációval  gyakorlatilag bármilyen irányba mutató sorba beállítható a lakosság túlnyomó része.  Ezt az irányt én határoztam meg, helyesen.
Nem kívánok letérni erről az útról, befejezem az életművemet, a magyarokból kezesbárány orbán gyarmatlakókat gyúrok. Senki ne gondolja, hogy orosz gyarmat lesz az országunk, mert nekem senki sem parancsol, így putyin sem fog!
A tervem csodásan működik, aki megvesztegethető könnyedén ( mert semmirekellő gazember, becsülete nincs) az már mind nekem dolgozik. Csak a pénz érdekli őket, az meg könnyen teljesíthető részemről. Annyit adok nekik, amennyit csak akarnak, attól még az a kevés gondolatuk is megszűnik létezni, ami az elején volt. Célom, hogy gondolkodás nélküli követőim és végrehajtóim legyenek- és lettek is.
Aki alkalmatlannak bizonyult az általam megvalósulni látszó diktatúra befogadására, az már elment ebből az országból. Helyesen tették, mert az okos ember ide nem kell, ne manipuláljanak itt senkit, mert az számomra csak még több kék plakát kihelyezését eredményezné, meg akkor már ezt a facebookot is be kellett volna korábban tiltanom. Ennek is eljön majd az ideje, nem kell sokat várnotok rá..
Nincs szükségem beteg, nyomorék, hasznavehetetlen púpra, ezért határoztam úgy, hogy természetes úton felgyorsítom az ilyen koloncoknak az elhalálozási idejét, ehhez kellett az egészségügyet teljesen lerohasztanom bangladesi szintre. Csakis egészséges, erős, dolgozni bíró közmunkásokra koncentrálok, jól haladok, szép számmal dolgoznak már nekem...számításaim szerint 2 éven belül elérem, hogy 4 millió közmunkásom lesz.
Az oktatás túl lőtt a célon, meglehetősen sok értelmiségi termelődött az előző ciklusokban, hát ennek vége! Nem lehet mindenki főnök ebben az országban....akkor ki fog dolgozni?! Ezért csakis a szakmunkásképzőket teszem elérhetővé a lakosság számára, mert az kell nekem. Átképzést is biztosítok a feleslegesen megszerzett friss diplomásoknak is. A jövő szellemi tőkéje, értelmiségi  vezetői  neves külföldi egyetemeken fognak diplomát szerezni, amihez a képzés időszakára minden költséget a kormány fedez. Így kizárólag az arra érdemesek lehetnek majd alkalmasak a jövő vezető  tisztségeinek a betöltésére. 
A nyugdíjasok még mindig sokan vannak, pedig már sokat tettem "értük", hogy beinduljon a tartós fogyásuk. 
A kommunikációnk jól működik, sikereinkre mi sem nagyobb bizonyíték, hogy itt vagyunk/ itt vagyok...és maradok is még sokáig.
A kételkedőknek üzenem, hogy már épül a hangadóknak 9 börtön, nem kell sokáig pofázniuk , a hangerejüket mint politikai rendszerellenes lázadók ezekben a börtönökben engedhetik majd ki, ha még lesz kedvük hozzá...ha mégis lenne, akkor a családtagjaik is egy másik ilyen szálláson találják majd magukat. 
Az országot körbekerítem dupla szögesdrótkerítéssel, szabad utazásra senkinek sem lesz jogosultsága. Európából nem kérünk, nem engedjük, hogy bárki beleszóljon a belpolitikánkba. Ha szövetségesekre lesz szükségünk, majd én eldöntöm, hogy ki érdemes rá...
Kizárólag az ellenőrzésem alatt álló tévé és rádió sugározhat majd, míg hasonló elv alapján működik a sajtó is, valamint az internet használat is.
Korrupció a kormányunkban addig nincs, amíg én nem mondom azt, hogy van ( lásd: simicska) aki a jövőben korrupciós vádakkal meri illetni kormányom bármelyik tagját, azonnal börtönbe kerül hamis vád alapján, ezt tessenek tudomásul venni, hogy korrupció csak a lakosság köreiben lehetséges, a kormányunkra vonatkozóan  a fogalom sem létezik.
A következő megválasztásom idejét 2028-ra tervezem, 12 év múlva. Addig több kérdésre nem válaszolok.

2016\08\30

Récsöl Bahreinben gázlevest meg olajos buktát főzött nekünk...

 

Te Récsöl!
Már nem szívesen írok Neked, mert Te éppen olyan ostobán viselkedsz, mint a korrupt hites urad.
Ti azért egy pár vagytok, mi tagadás. Szépen elkullogtatok a Perzsa -öbölbe, mint valami hivatalos delegáció...ki küldött, minek?! 
Te Récsöl! 
A politikai államkonyha megbízásából gázlevest meg olajos buktát főztél nekünk...nem vagy különösebben okos, ha azt hiszed, hogy ezt meg is esszük...elég sz@rul sikerült, olyan becsinált íze van...
Tudod, az olyan ember aki azt hiszi, hogy mindenhez ért, az nem ért a világon semmihez sem...tudom, nálatok a családban ez már hagyomány, polihisztor apád után szabadon...de mégis...mikor végeztél olajos bukta szakon?! A svájci szuperkecmec méregdrága kulinárnoscs képzésen ilyenben sem volt részed. Mint ahogyan a diplomáciai protokoll sem érintett még meg eddig, különben nem egy ilyen öltözékben jelentél volna meg, ha már kirándultál Bahreinbe...
Mindegy már, ezen is túl vagyunk. Ha esetleg korábban sikerült volna tudomást szereznem róla, hogy hová meg minek csámpáznátok Pistivel, akkor küldtem volna veletek pár száz tonna felesleges lámpavasat, mert a közvilágításhoz, mint eredeti fényforráshoz ez csak kellék, amit el kéne valahová passzolni, nem működik. Jó lett volna oda elsütni, már írhatnánk is ki az országos új pályázatot Pistinek, közvilágításban remekel az ember, csak senki nem szólt neki, hogy Magyarország még nem vakok lakta ország...itt még kell egy kis fény elsősorban a fejekben.
Te Récsöl! 
Ezért a látogatásért felterjesztelek a magyar politikai államkonyha kontár érdemrend nagykereszt díjára. 

 

2016\08\30

Nemzeti Lipót országa...viszlát!

Féregrágta  élhetetlen ország lett Magyarország. Nincs ott már semmi, amiért érdemes lenne ragaszkodni a határain belüli élethez. Milyen élethez?! Nemzeti Lipót vezeti az országot...és ez sajnos nem vicc...

Ettől megalázóbb, szégyenteljesebb, szegényebb, elnyomottabb ország nincs Európában. A kosz, a szemét az úr, minden szinten... az ország címeres vezetői gazfickók. Köztörvényes bűnözők, Európában mindenhol már rég a börtönben ülnének, de itt?! Fosztogatnak, megaláznak, beléd rúgnak, mellesleg cinikusan kiröhögnek. Menekül mindenki, aki csak teheti. Sokan gazdasági okokból lettek migráncsok valahol Európában, míg mások bármilyen jó anyagi körülmények között is éltek, mégis a kivándorlás mellett döntöttek...hogy miért? Talán az önbecsülésük nem engedte, hogy maradjanak...ott, ahol farkas flórián, mészáros lőrinc, vajna bandi, habony árpi, kovács- goebbels kormányszóvivő, rogántóni, lázárjani,pintér no meg matolcsy a kaszáló brigád, ahol orbán családja és baráti köre nyerheti meg az összes pályázati pénzt, ahol az egészségügyet teljesen lerohasztották, ahol az oktatást lebutították, ahol a nyugdíjpénztárból ellopták a pénzünket, semmilyenzsóti, balogemberminiszter, rezsiszilárd  rendkívül buta megnyilvánulásait  érdemnek feltüntetve megetetik velünk, ahol a gyűlölet, az uszítás képviselője , mint bájerzsóti magas szintű elismerésben részesülhet, ahol a rákosok simán kezelés nélkül korábban halhatnak meg....ahol gyerekek milliói éheznek, ahol az ostoba, együgyű írástudatlan bűnözők vezetik a rendőrséget, ahol az igazságszolgáltatás a korrupt főügyész szánalmas  vigyorán múlik, ahol  a közbiztonságnál, az elnyomásnál, a megfélemlítésnél, a besúgórendszernél csak az elhatalmasodott általános frusztráció   lett nagyobb?! 
Az orbán kormány nem alkotott semmit, nem épített...mindent ellopott, kizárólag átnevezett, semmilyen érdem nem fűződik a kormányzásukhoz, kivéve az üres stadionok, mészároslőrinc 1,4 milliárdos "vizilója", rogánantilop letelepedési kötvény címén kibocsátott hitelleveléből   az a pár száz ellopott milliárdocska, vajnabandi nyilvános néplenyúlása, de sokan vannak még ezek....és milyen sokat vettek/ vesznek el tőlünk...naponta. 
Keresem az utóbbi 6 év dicsőséges értékeit, amit ennek a sz@rházi bandának a javára írhatnánk...hmm, nagy gondban vagyok, mert nem igazán tudok ilyen felsorolást tenni. Hosszú Katinka és sporttársai eredményeihez sem járultak ezek a  trógerek  hozzá, de nem építettek bérlakásokat sem, de nem emelték a béreket és a nyugdíjakat vagy a járulékokat sem,  nem üzemel Lipótmező sem, nem termelnek a gyáraink, nincsenek bányáink, a mezőgazdaság sem dübörög, az utakról nem is érdemes szót ejteni, hiszen csak az útdíjak emelkedtek, míg az autók eltűnnek, mert beesnek, mint  ló a gödörbe... kátyus az egész ország...a metró menetrend szerint gyullad ki, az öngyilkosok száma drasztikusan megnőtt ( ebben bezzeg vezető helyet foglalunk el a statisztikában, mint ahogyan az elhalálozási ráta is itt a legmagasabb) 
Közmunkások ( rabszolgák) országa lettünk, szégyen.
Félnótások, fosztóképzős aljas gazemberek, bűnözők pengéjén egyensúlyozik az egész ország. Ez mindenki húsába belevág, mindenkit megrövidített már, nincs sok hátra...megépülnek a börtönök és akinek nem tetszik a diktatúra, az orbáni rablórendszer, könnyen és gyorsan az új börtönök egyikének a lakója lehet, ami pillanatok alatt zsúfolásig tömve lesz ( értelmiségi, tanult, "veszélyes gondolkodású" lázító , okos, gondolkodóval.) Egy zárt országban - melyet orbán kerítéssel körbevesz azonnal, amint kivezette az országot Európából - nem lesz több igazság, szabadság, jogbiztonság, de még facebook sem...
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd boldogan mondok le a magyar állampolgárságomról...
Fentiekre való tekintettel  örömmel fogadom el egy másik ország állampolgárságát, míg megnyugtató számomra, hogy lemondhatok erről a magyar állampolgárságról...talán így mentesülhetek attól, hogy én is az orbán politikai börtönébe vendégeskedjek majd...ki tudja?! ...évekig, vagy csak a halálbüntetés visszaállításáig....
 

2016\08\28

Neked építi orbán a börtönöket...

 

Nem véletlen, hogy az észak koreai magyar diktatúra  rezsim egy vagon börtönt építtet, történetesen kilencet egyszerre. Nem gondolnám, hogy ennek az oka az lenne, amit a goebbelsi kommunikáció hirdet, hogy túlzsúfoltak a börtönök, ezért orbán- a jóságos- roppant mód aggódik, hogy a szerencsétlen elítéltek nyomorognak...ugye, ezt azért nem ettük meg?! Hogy a bánatos... ( itt bájerzsótit idézném hosszasan, kérem szabadon kiegészíteni) érdekelné orbánt meg ezt a zseniális aggódó kormányt, hogy egy cellában hány ember raboskodik?! Elárulom, hogy egy mákszemnyit sem foglalkoznak vele, mint ahogyan az éhező gyerekek sem szempont, valamint a legyekként hulló beteg lakosság sem az, meg még nagyon sok más sem érdekli a diktatúra gyakorlóit.
Milyen indíttatásból épülnek a börtönök? Nem kell hozzá különösebben nagy okfejtés, mert összeáll a tervük, ami így néz ki, most kapaszkodj meg, mert ez már tényleg a szabadságod látványos megsarcolása lesz.
Orbán egy megerősített kerítést húz Magyarország köré, tehát dupla drótkerítés védi majd a mi országunkat...kitől??? Nem a bevándorlók miatt készül az atombiztos kerítés, hanem a későbbi disszidensek ellen. 
Orbán kivezeti Magyarországot Európából, tehát totális diktatúra lesz, aminek egyenes következménye, hogy a disszidálni szándékozó  polgárok megfékezésére kell a drótkerítés és persze a kilenc most épülő börtön, amit politikai elítéltekkel fognak megtölteni.  A besúgórendszer kiépülésével három emberre jut egy besúgó... hogy tudd, mit is jelent ez: mindenhol megfigyelnek, a szomszéd, a házmester, a boltos, még a barátod is... korlátozott internet elérés lesz, a tömegkommunikáció elzárja Magyarországot nem csak Európától, de a világtól is.  Bárkit bármikor bármilyen jogcímen be lehet majd börtönözni.  A megfélemlítés lesz a legnagyobb erő, amit a goebbelsi kommunikáción túl gyakorol majd  az orbán rezsim rajtad. 
Persze, ezzel együtt ne gondold, hogy dúskálni fogsz a javakban, örülj, ha enni lesz mit.
Fentiek valószínűsíthető megvalósulásához ne felejtsük el, hogy már  korábbi ilyen irányú intézkedést is hoztak, ami egyértelműen a totális diktatúra kiépítésére utal, mint pl: az új személyi igazolványok ingyenes lecserélési lehetősége ( szintén a jóságos orbán áll mögötte, aki ingyen bárkinek bármit is ad, erről aztán köztudottan híres is, megetted?) az új azonosító okmány már nem jogosít fel az országhatár átlépésére...hmmm, míg a korábbival egész Európában szabadon lehet utazni. Ez sem furcsa?! De elég, ha megnézed, hogy kinek a kezében van az igazságszolgáltatás... és egészen véletlenül éppen  a Közigazgatási Bíróság ( mutyiügyi) felállítását próbálják a torkunkon lenyomni...ez nem más, mint diktatúra, még ha nehezedre is esik belátni a tényeken alapuló valóságot, ez már rég nem demokrácia. 
Gondolkodjatok, kérlek Titeket....rakjátok össze , hogy egy ilyen jellemmel megáldott sz@rházi képes lenne-e valóban arra pénzt áldozni, ami a börtönökben jelenleg raboskodó emberek kényelmét szolgálná?!  
 Ugye, hogy elképzelhetetlen...hát erre számíthatunk a hamarosan ellentmondást nem tűrő magyar orbáni diktatúrában...ha nem teszel ellene már "tegnap", később a börtönből már nehéz is lenne... 

2016\08\25

Mutyiügyi Közigazgatási Bíróság

 

- Jó napot kívánok! Mi tetszik?
- Egy leírót keresek, aki az ítéletemet papírra tudná vetni...
- Milyen ítéletet? 
- Most hirdettem ki az MNB perben meghozott ítéletemet, tetszik tudni, ami olyan nagy nyilvánosságot kapott az arany miatt... természetesen Matolcsy úr javára döntöttem, viheti Magyarország teljes aranykészletét, így nem lesz gond azzal a 42 tonnával sem, ami már rég nincs meg...papíron most azt is neki ítéltem. Tetszik tudni, én nem tudok helyesen írni, ezért keresek valakit...
-Nem tud írni? Akkor hogy lett magából bíró?!
- Hát kérem szépen az úgy történt, hogy állítólag én már bizonyítottam...a roma felzárkóztatásra szánt 1,6 milliárd forintot én kezeltem. Azt mondta a főnök, hogy ezzel kiérdemeltem, hogy ide kerüljek. Először csak az iratokat őriztem ( már egy sincs meg...) aztán ülnök lettem, most meg bíró vagyok. 
- Hogy a fenébe tárgyal, ha még írni sem tud?
-Ó, kérem szépen az nem gond...virtuálisan. Bekapcsolom az internetet, ott van mindenki, aztán meg csak elindítom a magnót, amire Árpi mindent rámondott. Egy ítélethirdetés tízmillió forintot hoz. Szeretem, mert sok ügyem van, így ha sikeresen lezárok egy pert, akkor tudok venni annyi borítékos sorsjegyet, ami kitart a következő ügyemig. Tetszik tudni, azt szereti bontogatni az asszony...hátha egyszer beütne neki a szerencse oszt megnyerné a főnyereményt, ami egymillió forint.
- Maga tudja egyáltalán, hogy mennyi pénz az az egymillió?!
- Az nagyon sok lehet, kérem én még annyi pénzt életemben nem láttam, hiszen az a főnyeremény!
- Na, adja ide a paksamétáját, aztán menjen dolgára.
- Köszönöm szépen a hozzám való jóságát...megkérhetném, hogy igazolja le mind a nyóc peremet, mert csak ezzel az igazolással tudok menni a pénztárba a nyolcvan millióért.
- Milyen nyolc?
- Kérem szépen...kezdődik az iskola, már poloskainé is jelezte, hogy lesz oktatásügyi per is, hiányozni fog 62,7 milliárd forint. Meghoztam ebben az ügyben is már az ítéletet, természetesen ahogy a főnök kérte, mindig minden perben a mi javunkra kell döntenem. Árpi már ezt is lediktálta, meg a Lázár úr pere is ott van, meg a Tóni úrnak is van még négy pere, ami majd most lesz decemberig. Előre elkészítettem az összes ítéletet, csak hát le kéne írni...a főnöknek is jött eddig 427 feljelentése, de azokat nem is tárgyaljuk, ott a sablonszöveggel utasítom el az összeset.
- Maga előre megírta az ítéleteket, még per sincs?!
- Hát persze, de majd lesz... minden ügyben mi nyerünk majd, nem volt nehéz...az indokolás mindenhol ugyanaz. 
- Tudja, én már sok mindent láttam ebben az országban, de írástudatlan hat osztályos bírót még nem...
- Ó, és még miket fog itt megélni! Ha jön a vajnabandi meg a mészáros pere! Már iktattam a récsöl féle szállodaláncost, meg a főnök vejének a ki sem tudom mondani hány csilliárdos csalását, na azokért biztos többet kapok majd, mint tízmillió! Na, mentem, köszönöm,viszlát! 

2016\08\22

Mintapolgár...

 

Légy Te is állami kitüntetésre jogosult mintapolgár! 
Ehhez nem is kell sok dolgot tenned....elsősorban a trágár-szótár legyen a kezedben, aztán ami a tolladból kijön, azt válogatás nélkül írd is le...ne habozz, minek?! 
Különösen dicsérendő szavak  az anyázáshoz kapcsolódó cifra változatok, az utcalány jelzőivel, no meg a sperma népi szóhasználata is javasolt. Ne fogd vissza magad, ne rettenj meg semmilyen "csúnya" szó használatától, hiszen Bencsik nagyképességű szerint  ezek az igaz ember szavai, bájerzsóti csak azt vetette papírra, amit más emberek is gondolnak, csak nem mernek leírni...így hát légy Te is bátor! Lázár szerint ez a kis hiba nem akadálya annak, hogy a jól megérdemelt állami magas rangú kitüntetést  megkaphasd, sőt ha gyakrabban írsz lefikázó, megalázó, trágár, uszító, rasszista, legalja cikkeket, akkor még gyorsabban célba érsz. 
A fent említett szótárban nem szerepelnek bizonyos "értéktelen" szavak...így azokat ne is keresd. ( pl: becsület, tisztesség,méltóság, ember, stb....)
Mintát most nem tudok ide berakni, mert a trágár-szótár éppen nem nálam van..
Sok sikert mindenkinek, aki a Lovagkereszt békasegge díjra még igényt tartana...

2016\08\21

Egy őrült naplója...

Nyolcszor bizonyultunk a Földön élő 7 milliárd emberből a legjobbnak...ül a diliházban egy elmebeteg és ezt mondogatja. A gondozók próbálják vele megértetni, hogy ez egy Olimpia, ahol a sportban versenyeznek nemzetek.

Így lehetséges az, hogy nyolc aranyérmet szerzett Magyarország olyan sportágakban, amit az olimpikonok hazájában egy forinttal sem támogattak. A mesterek, az edzők, a szülők, a barátok, akik ebbe pénzt, energiát, időt  fektettek évekig, most Ők lehetnek igazán büszkék ezekre a csodás emberekre...no és nem utolsó sorban maguk a versenyzők , akik roppant nagy kitartásuknak és fergeteges megfeszítő munkájuknak az eredményét zsákolhatják most be megérdemelten.

Az őrült nem érti, hogy ez miért nem az Ő érdeme, pedig úgy gondolja, hogy a világ ura...foci labdával a kezében szaladgál a zárkájában, néha beletúr az orrába, közben mindig valami képtelenséget kiabál...mint pl.: stadionokat fogok építeni, saját kisvasutam lesz ide a váramig, kitüntetem az arra érdemeseket, mint bájerzsóti, bencsik ..no nézzük van-e még bé betűs...de kitüntetem farkas flórit is, szép cselekedet vót barátom! Valami nemzeti feltalálói  díjat is ki kell találnom, amihez hozzácsaphatnék vagy egymilliárdot tóni barátomnak, cili asszony már nehezményezi, hogy nekik ilyen még nincs, na de akkor lőrinc pupunak is löknék valami döbrögi díjat, meg a lázár is már vakaródzik nagyon...a jog és igazság nagynemzeti érdemrendjét poltpetinek kell adnom, sokat tett értünk, míg a pénz blöffemlékérem matolcsynak  jár. Magamat sem hagyhatom ki, én a felcsúti -magyar birodalom császári, királyi koronázását érdemlem, mert nem csak ezt az ostoba népet sikerült átvernem, hanem már rettegésben tartom egész Európát...no, igen azt a 7 milliárd embert mégsem szeretném alattvalónak, annyi köztük a koszos, éhező, csóró migráncs...különben meg én is rendezek magamnak egy olimpiát, ahol a foci is sportág lesz, a főzés is récsöl miatt, meg a vallási igehirdetés is belefér...hogy gazsi fiamnak is legyen má' valami olimpiai aranya, nem?!

2016\08\20

Recep-t orbán erdogán...

 

Aki eddig önként nem ment ki az utcára orbán ellen, az majd most kimehet mellette , mert kötelező lesz. 
Szijjártó Petike Törökországba utazik a receptért erdogánhoz. Jól bevált tippet hoz onnan, aki nem koptatja a főtér kövét zászlókkal a kezében a diktátort méltatva, arra sanyarú sors vár...bebörtönöztek rengeteg embert, vagyonelkobzás, megfélemlítés, teljes kiszolgáltatottság vár a törökökre, aztán ugyanez a magyarokra is...ilyen diadalittas mosolyt kíván orbán is magának, ami az erdogán arcán ragyog, ezért mindenre képes lesz, hogy elérje zsarnoki célját.
Ne higgye senki, hogy ez csak handabanda...bár csak az lenne... 

2016\08\20

Nosztalgia vetélkedő: Ki tud többet a (Szovjetunióról?) Magyarországról?

 

A kérdések egyszerűek, remélhetőleg a válasz sem lesz bonyolult.
1, Magyarországon szólásszabadság van?
2, Magyarország egy szabad ország, a szomszédaink irigyek ránk, mert Mi vagyunk még mindig a térségben és a gazdaságban is a kimagasló "kis nyugat" ?
3, Bányászok, kohászok, gyári munkások, mezőgazdasági kistermelők tartják el  országunkat, sőt exportra is termelünk?
4, Nincs munkanélküliség?
5, Mindenkinek van legalább egy bérlakása, hiszen a kormány folyamatosan  országszerte építkezik és alacsony, kiszámítható bérleti díjakat biztosít?
6, A rezsiköltség mindenki számára megfizethető, bármilyen munkabérből?
7, Nincs besúgórendszer?
8, A lopást, a tisztességtelen meggazdagodást a törvény bünteti?
9, Független az igazságszolgáltatás?
10, A kormányfő villamossal közlekedik és az emberek között jár?( pl: Merkel)
11, Nincs éhező száj Magyarországon?
12, Magyarországon rohamosan nő az elhalálozások száma, különösen az öngyilkosoké?
13, Magyarország államformája 2010 előtt és ma ?
14, Az Ön pénztárcája, anyagi helyzete 2010 előtt és ma?
15, Az Ön egészségi állapota 2010 előtt és ma?
16, Az Ön pszichés állapota 2010 előtt és ma?
17, Magyarországon drasztikusan megnőtt az eltűnt személyek száma?
18, Magyarországon nincsenek kormányközeli hivatali tolvajok?
19, Az oktatás színvonala nem csökkent Magyarországon a felére?
20, A közbiztonság megfelelő? ( nem orbán őrzésére gondoltam)
21, Ön nem érzi úgy, hogy becsapták, kisemmizték, erkölcsileg és anyagilag is a tisztességes élethez való emberi alapjogai sérültek?
21 kérdés a 21. században, Európában, demokráciában, a szabadság és jólét országában, ahol nyilvánosan nem lop a kormány, mint egy diktatúrában...

süti beállítások módosítása