Tarcali Emese blogja

2016\08\19

A hazug, tolvaj róka és az állatok...

A terméstől gazdagon roskadozó kerek erdőben rendre mindenki fütyörészett, munka közben vidáman dalolt, este a málna-kocsma is telt házzal üzemelt. Szorgos, derék állatok voltak az erdő lakói, mindenkinek volt meleg takaros otthona. 
Történt egyszer, hogy a sunyi kis róka kitalálta, hogy Ő lesz az erdő királya. Jól megagyabugyálta az apja napi rendszerességgel, így nem is vették komolyan az erdő lakói a személyiségzavaros rókát, hiába mondogatta évekig: "ha én leszek itt az úr, eltaposlak benneteket, engem fogtok szolgálni!"
Ám a kis növésű, beteg elméjű róka csak nem tett le a szándékáról...minden idejét annak szentelte, hogy a gyengébb erkölcsű állatokat maga mellé állítsa. Ígért fűt-fát, ha hatalomra jut, a támogatóit bőségesen megjutalmazza.Persze akadt néhány görény, aki azonnal csatlakozott hozzá. Az erdei választásokig  már nem volt túl sok idő, így odúról odúra jártak, hogy nyájas szavakkal, hangzatos ígéretekkel szavazókat gyűjtsenek. Azt hirdették, hogy a málnabokor kétszer annyit fog teremni, mint eddig, a répaföldön pedig még a tyúkhús is megterem majd. No hiszen, az egyszerű erdei állatok bedőltek a  kedveskedő rókának, így meg is nyerte az erdei választást, hatalomra került.
Ettől a naptól kezdve  nem daloltak az énekes madarak, üresek lettek a kocsmák, a rengeteg kivágott fa miatt állatok ezrei lettek hajléktalanok, meghatározta azt is, hogy ki mennyi termést vihet haza...ám közben kötelezővé tette, hogy az erdő lakói kötelesek neki naponta a termény felét leadni ellenszolgáltatás nélkül.Ettől az intézkedéstől soha nem ismert éhezés ütötte fel a fejét. A görények, a kígyók, a pondrók egyre többen csatlakoztak a róka táborához. Az erdei állatok nagy része kénytelen volt elvándorolni és új hazát keresni egy másik erdőben, a szorgos hangyák és méhek százezrei hagyták el a lakóhelyüket. Hanyatlásnak indult az erdő, nem porozták a méhek a virágokat, ennek következtében a medvék is szinte élelem nélkül maradtak, a nyuszik hiába dolgoztak a répaföldön, már csak a közmunkás nyúl répa fejadagját vihették haza. A bölcs bagoly tanítómestert is elüldözték, helyette a birka lett az iskolaigazgató. Egy iskola maradhatott csak meg, a rókaiskola...a többit lebontották. 
Így ment tönkre lassan ez a gyönyörű erdő. A róka és támogatói mindeközben óriási nagy palotákat épített, minden este mulatoztak, hadsereget állítottak fel, akik vigyáztak a rendre. Nem volt szabad nevetni, hangosan beszélni, a rókakormányt szidni.Minden  odúba beépített lehallgatókészüléket szereltek, a róka tonnaszámra költötte a gyümölcstermést  a besúgó rendszerének a kiépítésére. Kitalálta, hogy körbekeríti az erdőt és csak az léphet ki és be, akinek erre őkegyelmessége majd engedélyt ad. Szomorúság uralkodott a korábban zajos, csicsergő életvidám kerek erdőben.  Az állatok féltek, nem mertek fellázadni. Minden fa kérgén kék óriásplakátok hirdették: Éljen a rókakirály! 
Azzal fenyegetőzött a róka, hogy jönnek a földön kívüli szauruszok, akiknek a betelepítése ellen még népszavazást is hirdetett...ma már tudjuk, hogy ezt is csak kitalálta, hogy megfélemlítse az erdő lakóit.
A népsanyargató, könyörtelen, ravasz, hazug róka becsapta az erdő lakóit és nyomorúságos sorsot mért rájuk. Kifosztotta, elkergette, megalázta, megnyomorította az állatokat. 
Míg egyszer csak a kis béka szembepisilte a rókát a tisztáson  egy gyűlésen, ahol azon nyomban a kevély, cinikus, gonosz  róka megvakult. Ezen felbuzdulva a borz is azonnal bűzös bombával illette a rókát, a medve a mancsával leszakította a lábát, a tehén egyszerűen csak felrúgta, a verebek tépkedték a farkát, minden állat egyszeriben táltossá változott és megsemmisítették a rókát, még a bundáját sem találják azóta sem.

 

2016\08\19

Bájerzsóti a saját szintjéről lett kitüntetett...

 

Senkiházi becstelen sz@rjankók egymásközt  még dicsérik is egymást. Hasonszőrűek között ez rendben is van. Csak azt nem értem, hogy ehhez miért nem találtak ki maguknak egy különdíjat, amire csak az jogosult, aki olyan, mint ezek...
Nem kéne keverni a rendes embereknek járó elismerést ( pl: Kltenbach Jenő, aki már vissza is adta az egyébként Őt jogosan megillető kitüntetést) ily módon a szarral. Tökéletesen megértem Jenő döntését, meglehetősen lealacsonyító érzés lehet egy ilyen nagy bödön sz@rkupaccal  egy polcra kerülni.
A jövőre nézve javaslatom a következő: Amennyiben bekövetkezne Farkas Flórián, Rezsiszilárd, Semmijenzsóti, Mészárosostobalőrinc,Vajnabandi, Rogánantilop,Tiborczrécsöl ...és a  mérhetetlen hosszú lusta lista szerinti kitüntetésre javasoltak "érdemeinek" ily módon történő elismerése, mindenképpen indokolt  részükre az " Erkölcsileg is nulla sz@rember" érdemrend arany fokozatának a megteremtése...azt lehet egymás közt osztogatni...

2016\08\19

Az idén nem lesz október 2.

Az idén nem lesz október 2.

A "mindenható" a bojkottra való ellenzéki buzdítás következményeképpen úgy döntött, hogy az idén október 2.-át előrehozza október 1.-re, így biztosítva a migráncsellenesnek aposztrofált  népszavazás eredményességét, aminek következményeképpen kivezetheti Magyarországot Európából, sőt a civilizációból is. Ehhez máris rendelkezésre áll több millió érvényes szavazat.
A fenti hír ma még csak álhír...

2016\08\19

Tudta?

Tudta?

...hogy a magyar kormány  alul képzett, lehetőleg erőszakos jellemmel rendelkező, gátlástalan, cinikus, bátor rablótársakat toboroz. ( jöhet más országból is bárki, aki megfelelően gusztustalan)
Ehhez  fosztogatóképző szakirányú tapasztalattal rendelkező vezető beosztást betöltő kormánytisztviselői képzést biztosít. 
Lehetsz fel,- vagy kitaláló, migráncsozó, roma felzárkóztató programban 1,6 milliárdot eltüntető 6 osztályos farkas flóri, nyugdíjpénztár kifosztó, a rohadt brüsszeli  csilliárdos támogatás haszonélvezője ( lásd: tiborcz, mészáros ...)  vagy barátkozhatsz récsöllel- aki egy mezei főzőversenyre is 670 milliót tud összelapátolni csettintésre. mészáros, vajna, tiborcz, habony, antilop és a többiek  kiváló oktatói háttérrel rendelkeznek, lásd: Lázár is kipendült anyagilag...és még sokan mások is.
Tudta?
...hogy a fentiek következményeképpen Ön már most egy frusztrált, megalázott, megfélemlített rabszolga?! Mellesleg anyagilag és erkölcsileg is már megsemmisített testi-lelki toprongy lett minden Magyarországon élő ember. 
Takargathatjuk a szegénységünket, félthetjük a gyerekeinket a valós jövőtől... de ezzel csak tovább tápláljuk a pofátlan, féktelen szabad rablást, az emberi értékek sárba tiprását, az erkölcs, szabadság megcsúfolását, a tisztességes élethez való jog komplett eltüntetését, amit ezek a minősíthetetlen Kossuth téri  bűnözők egy társadalommal szemben művelnek.
Tudta?
...hogy egy defektes beteg elmének köszönhetően az emberi jogok elsorvadnak Magyarországon.
Tudta?
...hogy ebbe mindenki belepusztul. Ön is.
 

2016\08\12

Tarháló szindróma...

Néhány éve ez az új betegség ütötte fel a fejét Magyarországon, először csak azt hittük, hogy jön meg megy, mint a felcsúti kisvasút...ám egyre inkább krónikus változata tapasztalható mára, mutáns válfajai  a tenyésztett  példányokon is láthatóak. Sz@rházi tarháló, tónisztikus  feltaláló legújabb mutánsunk egy nap alatt tetemes pénzre tett szert ismét, mert a rohamosan terjedő betegség újabb és újabb hallucinációjának köszönhetően valós  anyagi javakat harácsol egyre nagyobb iramban és mértékben, míg bele nem fullad...na, én erre a kóreseményre várok. 

Mértéktelenül lopnak, csalnak, hazudnak a szindrómába került  férgek, mert mint tudható, elsősorban a puhatestű pondrók közül  szedi a remélhetőleg hamarosan áldozatként említhető alanyait ez a fura betegség.
Több helyen is megfigyelhető, hogy végig söpör az egész családon...lásd: orbán a vejét is megfertőzte, azt a derék korrupt tiborczot, ezzel együtt récsöl nevű gyermekének is milliárdokat szórt már el, míg a művallásos pici fiának is pottyantott már némi aprót...a baráti kör pedig a legnagyobb érdemeket tudhatja magáénak. Itt van ez a mészáros nevezetű nagyon gyenge szellemi képességgel rendelkező, mondhatni roppant együgyű buta féreg, aki még a milliárdjait megszámolni sem képes, ez ám a dicsőség! Nincs ám egyedül, van még ilyen ostoba barát bőven.  A koronaőrből lett csupacsali megmondó ember sem akármilyen haver, bőségesen viszi a pénzünket.. de miért is ne tenné, amikor ennek az országnak olyan vezetői vannak, akik most még tőlünk, meg ettől a fránya Brüsszeltől lapátolják ki a pénzt, majd ha elfogy, akkor egymástól is lopni fognak..mert a szindróma csak úgy nem fog megszűnni.
A legnagyobb probléma ezzel az intézményesített lopással párosult betegséggel az, hogy cinikus mosollyal, röhögve közlik, " minden ember annyit ér, amennyije van"  ...itt azért megkérdezném lázár jankót, hogy honnan a büdös pöcegödörből van az Ő 10 éves gyermekének olyan tetemes vagyona...vagy a többi rabló milyen tisztességes munkával megszerzett jövedelemből gyarapodott?! 
Orbán récsöl 670 milliót kapott egy mezei kulinárnoscs főzőversenyre...honnan, mibű?!  Ezek a számok nem egy család életén javítanának, mint ahogyan tóni faszagyerek kis kapzsi markával kaszálja a letelepedési kölcsönből a saját kis korrupt hasznát, vagy matolcsy guba, aki az alapítványain keresztül menti ki nyilvánosan a milliárdokat, de sorolhatnám, mert ez a szarkaáradat már a szart is kilopta a pelenkából. 
Ez csak az anyagi javak példátlan harácsolása, ám itt nincs vége. A törvény, mint az általunk ismert  klasszikus értelembe vett igazságszolgáltatás nem is létezik már. A butaság képviselője retteg az okos embertől, ezért a legmegfelelőbb megoldás, ha elzárja az oktatás lehetőségét a tanulni vágyó értelmes felnövekvő nemzedéktől. Legyen mindenki egyformán hülye ebben az országban, mert a tanult, képzett, okos ember még bajt hozna rájuk...nem, ez nem történik meg, mert ezek az emberek már rég kivándoroltak, vagy éppen készülnek elhagyni ezt az elnyomó kancsal rabszolgarendszert. 
Arról már nem is kell még szót említeni sem, hogy hány halálos áldozata van már a csontra lepusztított retkes egészségügyi  hálózatnak...hullanak az emberek, mint a legyek. Jól van ez így, orbán és bandája szerint aki beteg, fizesse meg a magánkórházakat, ha ez nem lehetséges...hát dobja fel a pacskert.
No, és a kedvenc témám ez a migráncsosdi..hmm, az a köztörvényes körözött bűnöző, aki kölcsönt adott a fidesz fiúknak ( letelepedési kötvény hangzatos néven) képzeljétek el, már nem is migráncs, hanem magyar állampolgár!  Ők jöhetnek, mert az alacsony növésű tolvaj fickók zsebeibe pakolják az euromilliókat...mi meg majd fizetjük lejáratkor a kölcsönt kamatostul vissza. 
Ez a gusztustalan tarháló brigád kivezetni szándékozik Magyarországot a demokráciából, Európából, az emberi jogokhoz való  rendszerből is. Nem kéne hagyni... 

2016\08\10

Drága Katinka!

Elképesztő, amit az Olimpián művelsz...minden magyar ember csak erről beszél, a boltban, a strandon, az orvosnál...tényleg a csapból is ez folyik. Pedig semmilyen kampányt nem folytat orbánviktor és bandája, nincsenek kék vagyonokat érő óriás plakátok, nem hallani a televízióban 3 percenként a reklámokat és Te ezt is megverted! A sok milliárdos hazug migráncsozós gyűlöletkampány kommunikációs képességét vastagon  túlszárnyaltad, hihetetlen vagy!
Micsoda jellem, példamutatás nem csak a sportban való kitartásodról, hanem sokkal inkább emberségből, becsületből az összes sz@rházi becstelen senkiházinak, köztük persze Gyárfásnak is, aki egyébiránt fanyar arccal, puhatestű gerincével mondhatni azt éli meg, amit már sokkal korábban is megérdemelt volna... de most beérett a gyümölcs, Katinkát tiszta szívvel ünnepli  egész Magyarország, mert a szeretet, a megbecsülés, őszinteség és tisztaság ereje sokkal nagyobb minden hamis gyalázkodó, uszító  manipulálásánál.
Hajrá Katinka, legyőzted csodás akaratoddal, kitartásoddal, tudásoddal, példás jellemeddel az összes hazug erőszakos gátat is!
Nagyon büszkék vagyunk Rád, mi magyarok mindannyian, nem is sejted, hogy milyen sok ember hitét adtad vissza, TE!
Ma kiérdemelted a negyedik és egyben első aranyérmedet tőlünk, sok millió magyar embertől.
Köszönjük!
Ez az írás nem a kormány megbízásából milliárdokért készült, hanem az emberek őszinte szeretete és tiszta érzése keltette életre...ingyen.

2016\07\19

Még egy mutyi tiborczmészárosnak...

Zseniális az újabb mutyi, semmit nem kell alkotni, de milliárdos buli lesz a roppant buta arcú mészárosnak...vagy récsölpistinek. Ezeknek a trógereknek mindegy, csak pénz  legyen.
Megváltozik a Kresz, de mit is lehetne rajta változtatni?!
Különleges ez a magyar kormány,mert semmit sem alkot, de nagy hévvel sok pénzért átnevez..., most meg kitalálta a népirtó kresz változásokat, ami elsősorban azt eredményezheti, hogy a lakott településen belül nyolcvannal száguldó autó nem képes megállni majd, ha egy gyerek szalad a labda után..de a nyugdíja is hiába szedi a lábát, a megszokott tempóját nyilván nem tudja turbósítani, nem tud gyorsabban elszaladni..itt vannak még a járda nélküli települések, ahol az úttesten zajlik a gyalogos közlekedés is olykor babakocsival, vagy a kerékpárosokat is ezentúl 50 helyett akár 80-as sebességgel lehet majd elcsapni, így kevesebb lesz az esély a túlélésre.
Az autópályán a 150-es sebesség felső határa ugyancsak remek döntés, kivéve nálunk, ahol az utak erre a sebességre nem alkalmasak...de a gépjárműpark is teljességgel kizárja a sebesség indokolatlan növelését. Miért? Leginkább azért, mert a forgalomban résztvevő autók kb. 70 százaléka nem is képes ilyen sebességgel haladni, mert szétesik, ám ha mégis...nem alkalmas arra, hogy a sima lekopott gumikkal megálljon, mert az autózó  lakosság nagy része nem tud új gumit venni a kocsijára, örül, ha valahogy még járni tud vele. Így a féktávolság ( a kopott fékbetéteknek is köszönhetően) megnő, a balesetveszély kockázata hatványozottan emelkedik, a közúti balesetek száma várhatóan emelkedni fog.
Ám elsősorban nem ez a felelőtlen kormány döntése mögötti indok, nem...képzeljük csak el, hogy több százezer útjelzőtáblát kell készíteni és kihelyezni országszerte...hmm...óriási üzlet, gondolom mészáros vagy tiborcz zsebébe vándorol majd ez a milliárdos nagyságrendű táblagyártó  pályázat nélkül elnyerhető munka.
Az persze nem számít, hogy ezzel az intézkedéssel főleg a lakott településeken fokozottan megnő a halálos kimenetelű balesetek száma...egy dolog számít... pénz,pénz,pénz. 
Ha valaki egyéb indokkal tud szolgálni, hogy miért kéne a Kresz szabályait így módosítani, kérem írja meg...mert indokolatlan, értelmetlen, káros, rossz intézkedés. ( kivéve a táblamutyi) ...és ezt követi a lámpamutyi is...mint tudjuk, tiborcz a lámpafelelős ebben az országban.

 

2016\07\16

Récsölpisti!

Récsölpisti!

Fosztóképzős pöttyös kiskakasként  pattogsz ebben az országban, mint a baromfiudvarban.
Már megint a lopás jár csak a fejedben, sőt harácsolsz ész nélkül.
Pisti!
Már a múltkor is írtam neked, de te nem tanulsz.
Tudod, én vagyok az, akitől elvetted a kiflivéget, de az is én vagyok, akit kipakoltak az utcára, akinek éhezik a gyereke, aki a fiatal szüleit temeti, meg aki a gyermekét veszítette el...de az az édesanya is én vagyok, aki naponta küzd a betevő falatért, mert többek között te is elvetted millióktól azt, ami őket illetné meg....míg te 3,3 milliárdot paktáltál le a török cimboráddal.
Igen, már mondtad, hogy te vagy récsölpisti, ne dicsekedj vele, mert ez a név besározta egy ország tisztességes pályázat útján történő munkához való jutását. Megvakítottál több várost, a szarka csak gyakorló tanonc lehetne nálad, úgy lopsz. Fiktív céllal markolod fel a milliárdokat, elég legyen pisti...ne húzd ki a gyufát, már minden ingerküszöbön túl vagy...húzd meg magad, ne ugrálj, a neved már hallani sem szeretnénk semmilyen pénzzel kapcsolatban, de más miatt sem...kivéve ha vissza szeretnéd adni az általad ellopott több száz milliárdot...vagy éppen már elítéltek  20 évre.

2016\07\16

Egy kiló kenyér 1700 ft lesz?

 

Hogy orbán is megértse.. legyen népszavazás arról, hogy egy kiló kenyér ne legyen 1700 forint.
Az október 2.-ra meghirdetett népszavazás okafogyott, gyakorlatilag olyan kötelező betelepítésről szól, ami nincs. Nincs büntetés, nincs semmilyen szankció, nincs miről szavazni...vagy mégis? 
Ez a kormány által kezdeményezett "népszavazás" pontosan olyan, mint a szocializmusban. A Hazafias Népfront közreműködésével kerültek a jelöltek fel a listára, amire kötelező jelleggel mindenki elment szavazni...mi sem bizonyítja az eredményességüket jobban, mint a megválasztottak 98-99% -os támogatottsága.
Még egyszer, hogy valóban érthető legyen: a népszavazás a demokrácia része, amit most orbán szintén megcsúfol. A kormány kezdeményezésére írtak ki népszavazást...aminek valós célja az ország kivezetése Európából, orbánnak ez csak eszköz, már megint az emberek hiszékenységét használja ki, sima átverés.
Nincs realitása- még - annak, hogy a kenyér ára 1700 ft legyen, ám ez pontosan olyan  felkorbácsoló álhír, mint a kvótaügyi népszavazás.
Maradj otthon október 2.-án, ne engedd, hogy a kenyér ára az egeket verje...ugye ezt érted Te is, nem akarsz 1700 forintot fizetni egy kiló kenyérért...hát valahogy így néz ki ez a népszavazás. 

2016\07\15

Tarsoly az életével játszik?!

A tegnapi tárgyaláson Tarsoly Csaba azt nyilatkozta, hogy akik idáig juttatták, azok nem fognak soha a vádlottak padján ülni. Hmmm...nyilván nem. Játsszunk el egy kicsit ezzel a gondolattal, mi lenne ha...

Tarsoly előállna azzal az esetlegesen ( létező?) hangfelvétellel vagy egyéb minden kétséget kizáró okirati bizonyítékkal, amivel néhányan jó nagy trágyában lennének...talán még az is kiderülne, hogy a Szijjártó által készpénzben felvett 79 milliárd forint egy korábbi megállapodás része...talán egyfajta jutalék, ami jóval hamarabb került kifizetésre, mint azt tervezték. Milyen jó lenne ehhez ismerni azt a mögöttes információt, hogy Szijjártó mikor és milyen összegű betétet helyezett el a Quaestornál, de csak a pénzfelvételről van tudomásunk. Miért éppen akkor és miért ekkora összeget vittek el készpénzben?! Ja, mert orbán azt mondta, hogy azonnal ki kell venni ..  ha jól emlékszem, orbán ez ügyben is összevissza beszélt, azt a látszatot keltve, mintha  nem tudna erre a kérdésre egyértelműen és határozottan válaszolni, pedig nem egy nehéz kérdés...
Valami nagy sundám-bundám veszi körül ezt az egész ügyet. Számtalan kérdést vet fel. Orbánnal közösen meccsre járó Tarsoly, Szijjártóval közeli barátságot ápol, kormányközeli védettséget élvező jól menő Quaestor csoport vezér...egy nap hipp-hopp gyorsan nemkívánatos személy lesz a kormány köreiben. Becsapott valakit? Keveset fizetett? Kötvényt akart adni készpénz helyett? Valamire nemet mondott? Biztosítékot akart, vagy netán szerzett is? Vagy éppen őt csapták be,csak az ígéret szintjén megrekedt valami...
Sok nyitott kérdés van. Ám ami ismeretes, az Tarsoly tegnapi bírósági meghallgatásán elhangzott néhány olyan mondat, ami nyugtalaníthat sok embert. Akiknek üzenni akart, biztosan meghallották, sőt feltételezem, hogy a mai napig hitegetik is, hogy nem kell félni...csak a népnek megy a műsor, ne aggódj Csaba, ez kell, amíg elcsitulnak a kedélyek. 
Ne felejtsük el azt az aprócska tényt, hogy jelenleg Tarsoly előzetesben van, minden támogató kijelentésben hinni akar, az ítélőképessége feltehetően nem a régi...ezért hajlamos lehet elhinni a "minden rendben lesz Csaba, nem hagyunk senkit sem az út szélén" szlogent, ami nem más, csak üres szöveg, tartalom nélkül.
Tarsoly nem hülye, ezért veszélyes is lehet- most már - kellemetlenkedésével egyeseknek. Egyelőre csak beszél olyanokról, ami akár fenyegetésként is értelmezhető, nem tudjuk...de ha esetleg valami oknál fogva nem érné meg a tárgyalássorozat végét, akkor arra következtethetnénk, hogy az életével játszik...és veszíthet is.
Engem sokkal jobban érdekelne feltételesen a másik verzió, amikor nyer és kipakol mindent, ami a tarsolyában van.
 

süti beállítások módosítása